Információból üzleti érték

A versenyképesség kiemelkedően fontos feltétele a pontos és megbízható forrásból származó üzleti információ. A vezetői döntéshozók nehezen, vagy nem ismerik fel az információ, üzleti értékét, mi valójában az értékes, és mi az, ami nem. Gazdasági és versenypiaci szempontból mindenképpen szükséges felmérni az információs értéket. Ne csak magát a terméket nézze, hanem a mögötte lévő felhalmozódott információhalmazt is.

A vállalatoknak, gazdasági társaságoknak folyamatosan van információ- és tudásigénye. Az üzleti utak, a termékek utáni keresgélés mindig kockázatos, annak hátterének feltérképezése pedig időigényes, sőt mint megbízóink mondták, sok közül nehéz választani. Így bizony! Ezért van szükség a potenciális kutatási területre, szakemberekre, így a magánnyomozó célirányosabban tud mozogni az információk között.

A humántőke, a tudás alapvető „termelőeszközzé” válik. A magánnyomozó a sokrétű szakmai tapasztalataival, a releváns információkat hatékonyan tudja felhasználni.

Egyre több alkalommal jelennek meg az üzleti életben olyan személyek, akik már előre kifigyelik az üzleti partnert, előzetesen embereket küldenek a vállalkozóhoz.

Az információkat csapdákkal próbálják megszerezni, és mivel a vállalkozók általában az ügyletekkel profitot akarnak szerezni, előre feltérképezik azt a személyt, akitől pénzt akarnak megszerezni, akár együttműködés felajánlásával kecsegtetik.

A vállalkozó észre sem veszi, hogy a hobbitevékenységet együtt űzővel, vagy akit nyaraláson ismert meg és frissen bizalmába fogadott, az egy csaló. Ezen információk alkalmasak az üzleti hírszerzés vonatkozásában betöltött szerepüknek, hogy hogyan jutnak információkhoz olyan személyek, akik ilyen alkalmak után szinte bejáratosak a vállalkozókhoz és a vállalkozó munkatársai ezt el is hiszik.

Bízza az ilyen helyzetet magánnyomozóra, ha nem biztos a másik félben.

A legfontosabb erőforrást az üzleti információk jelentik, egyre több vezető él a versenypiaci hírszerzés legális lehetőségeinek kihasználásával. Tájékoztatás az Üzleti információk védelméről menü alatt.

Az irodánkban titkosszolgálatoknál is dolgozott, más egyetemi végzettségekkel és szakértői tapasztalatokkal bíró szakember végzi a munkát, rálátással kell bírni az élet más szakterületeire, rugalmasnak kell lenni, és nem utolsó sorban gyorsnak. További információt a Szinopszis menü alatt talál.

  • Az üzleti hírszerzés legális, magánnyomozó hatósági engedélyén alapuló adat- és információszerzésen, bizonyítékok beszerzésén alapul. Le kell szögezni, hogy legális tevékenység, éppen ez különbözteti meg a kémkedéstől. Értelme a piacgazdaságban és a versenyhelyzetben van.
  • Önnek is ismernie kell döntési szempontból az eladni kívánt termék, vagy szolgáltatás tulajdonságait és minden erre vonatkozó információt.
  • Átvilágítás, stabilizálás, az elért szint fenntartása, továbbfejlesztése. Ismerni kell a versenytársak gondolkodását, kapacitását, erőforrásait. Due Diligence témakörről itt olvashat.
  • Ha gyanúja van arra vonatkozóan, hogy volt vagy jelenlegi alkalmazottja sérti meg az Ön és gazdasági társasága üzleti tevékenységét, információkat, adatokat tárol illegálisan vagy azokat harmadik személy/ek kezébe adja, ez azonnali intézkedést kíván, vegye fel magánnyomozó irodánkkal a kapcsolatot. A Megbízhatósági ellenőrzésről itt tájékozódhat.

Személyes kapcsolatfelvételkor az Ön információi alapján felvázoljuk a helyzetét, elmondjuk Önnek a vonatkozó lehetőségeket, szolgáltatásokat, valamint támogatjuk döntésében.

A magánnyomozói munkánk jellegzetessége: a bizalom, a diszkréció, a titoktartás. Üzleti- és magántitkok, írásban történő dokumentálása.